hacuka-napló k a t á v a l (12)

elavult egy ötlet ez, mondhatnánk kőkori - hiszen a horgolás is valahonnan ebből a korból származik. csomóztak egy fonalat és lám: viselhető ruhadarab lett belőle.
én életemben egyszer horgoltam. teljesen össze-vissza akasztottam a kis kampós eszközt a fonalba. lett belőle egy pici sapka. a játékbabámra jó lett. sosem értettem, de mindig lenyűgözött, amikor emberek egy fonalgombolyagból csodát varázsoltak. tudom, ez valahol olyan, mint a liszt meg a cukrászok, de egy szép felsőtől még mindig jobban odavagyok, mint egy habos-babos cupcake-től.
no, de a lényeg: már évezredek óta készülnek ilyen-olyan horgolt darabok. egyébként a 70-es években hatalmasat hódított ez a fajta viselet, főként a nyakba kötős kis crop top szerű darabok. most a 2020-as évekre egy kicsit úgy tűnik, hogy minden kér még egy kis visszatapsolást, nem számít az íratlan szabály, hogy a divat húsz évente ismétli önmagát. most a 20-as években minden megismétli önmagát. vegyül a magas derék az alacsonnyal, a trapéz a répával, a selyem a vászonnal, a blézerek a kapucnis pulcsikkal és az az igazán elképesztő: hogy ez jó. egyszerűen azok a dolgok, amikről éveken át azt hittük, hogy tabu, mint például, hogy nem veszünk fel pirosat rózsaszínnel, egyszer csak rájövünk, hogy ez butaság. (meg persze azért a hazai tervezők is segítenek minket lavírozni ebben, nézzük csak meg Daubner Anna kollekcióit, hatalmas sikere volt a rózsaszín és piros legösszeillőbb árnyalatain alapuló kollekciójának).
szóval hívhatjuk retrónak ezeket a megoldásokat, és mondhatjuk hogy: "úúúúú, újra hódít a retróóóó", de valójában egyszerre hódít annyi minden az élet minden területén. és talán nem is baj, hogy nem kell választanunk egy irányt. egyik nap jöhet egy csini blézer meg az élére vasalt nadrág, következő nap pedig a nagylyukú felső és a vadabb vonal. és talán érdemes megtartani minden irányzatból egy-két nagy kedvencet, mert ha azt is gondoljuk, hogy most az éppen kiment a divatból, nos, lehet hogy pár év múlva az lesz a legkiemelkedőbb eleme a gardróbunknak.
hiszen a divat nem vész el, csak újrahasznosul.